/6 perc olvasási idő/
Írásom első része másfél hónapja jelent meg. Azóta a benne szereplő személyek „ügye” nem állt meg, de csak mostanra bontakozott ki a végeredmény. Viszont nem a végső döntés most az igazán lényeges! Hanem maga a döntési folyamat, mellyel egy olyan terepre tévedtem, amiről véleményem szerint érdemes beszélni.
A Ki segít, kinek és mennyit? – Egy történet, mely többek története – 1. részből megismerhettünk egy „multigenerációs” családot: 90 éves koruk felé ballagó szülők, nyugdíjkorhatár előtt álló lányuk és vőjük… és az ő gyermekeik és unokáik is!
A történet főszereplője pedig Éva, aki már „csak” a férjével él, de ez a „csak” nem felel meg mégsem a valóságnak. Mert valójában – noha, nem a szó szoros értelmében – mégis együtt él idős szüleivel, gyermekeivel és 1,5-6 éves korú unokáival. Éva még dolgozik, vezeti a háztartást, és nagyon sokat vigyáz a négy unokára. Éva férje Péter pedig az, aki a történet főszereplőjévé tette feleségét azzal, hogy felkeresett engem, hogy a KARONFOGVA szolgáltatásainak igénybevételével segítsen az egész családnak, de főként Évának.
Az első rész azzal ért véget, hogy hamarosan találkozni fogok Éva szüleivel, akiknek mindennapos ügyeinek intézésében tudnék segíteni. A találkozó előtt Péter és Éva beszéltek is velük, elmesélték nekik, hogy miben is gondolkodnak, és azt sem titkolták előlük, hogy az én segítségemmel a lányukat, Évát szeretnék kicsit tehermentesíteni.
Péter már elárulta nekem, hogy a szülők is látják lányuk leterheltségét, és azt is, hogy szerintük is túlvállalja magát minden fronton, de az ő kedves apósa (Feri bácsi) nem lesz egyszerű eset, mert korábban már tett rá említést, hogy: „Ide aztán nem köll nekünk senki!”
Mivel már láttam karón varjút, kicsit sem lepődtem meg, mikor jött a telefon Pétertől, hogy Éva szülei szívesen találkoznak velem, hogy meghallgassák – és megnézzék 😊 – hogy ki is az az Anikó, aki a tervek szerint alkalmanként megjelenne náluk, és segíteni tudna nekik ebben-abban. Így aztán Péterrel el is mentünk hozzájuk, ahol alaposan kikérdeztek mindenről: a KARONFOGVA tevékenységéről, és az én személyemről is (élnek-e még a szüleim, van-e családom, mekkorák a gyerekek, mivel foglalkoztam korábban stb.) no és persze közös ismerősöket is sikerült találnunk 😊.
Elmondtam nekik, hogy a találkozásunk nem jár semmiféle elköteleződéssel, sőt, mielőtt megállapodást kötök bárkivel, minden esetben biztosítok három ingyenes alkalmat, amikor „kipróbálhatjuk egymást” egy-egy kb. másfél órás segítő tevékenység során: ez lehet akár egy városon belüli bevásárlás (velük közösen, vagy egyedül intézve az ő listájuk alapján), patikai és/vagy orvosi ügyintézés, vagy egy közös egészségügyi séta a közelben.
Éva édesanyja Kati néni, igen nagy nyitottságot mutatott, és többször kiemelte, hogy:
- Azért lennél te jó nekünk, mert akkor nem a gyerekeket kellene mindig megkérni mindenre! A lányom és a vőm is nagyon elfoglaltak mindig, és hát…. már ők sem fiatalok! Persze nagyon jó érzés, hogy ennyire kötődnek hozzánk, meg mindig, mindenben segíteni akarnak…. néha többet is, mint kellene!
Kati nénivel és Péterrel aztán megbeszéltük, hogy élnének is a „három alkalmas próbatalálkozó” lehetőségével, amiből az első egy bevásárlás lenne, ahova szeretne velem eljönni Kati néni is, mert „Akkor legalább látom, hogy mi van a boltban, és abból mi kell nekünk.” (Mókás volt, hogy egy nappal a közös bevásárlás előtt, felhívott Kati néni: „Feri bácsi kérdezi, hogy ő is eljöhet-e velünk, mert még úgysem volt ebben az új ALDI-ban?”– Ahhoz képest, hogy „Ide aztán nem köll nekünk senki!”, Feri bácsi is velünk tartott 😊.)
És most belép Éva, a főszereplő:
Karácsony előtt felhívott Péter, hogy Éva szerint mégsem kellene senki a szülei segítéséhez, mert majd ő megold mindent úgy, ahogy ezt eddig is tette. Rendben, gondoltam, akkor úgy lesz, ahogy ők akarják. Péter elmondta, hogy:
- Kati mindenben maximalista, én pedig nem tudom megértetni vele, hogy attól még, hogy te vásárolnál be Feri bácsiéknak, vagy te vinnéd el őket a háziorvoshoz…. mert, ha komoly betegség lenne, akkor persze, hogy Kati jelenléte a fontos, és akkor azt meg is oldjuk! Vagy attól, hogy veled sétálnak, attól ő még ugyanúgy szereti a szüleit, attól ő még ugyanúgy törődhet velük! És ha apósomék elfogadják a te segítségedet, az nem azt jelenti, hogy amit Éva nyújt, azt nekik kevés lenne! És mondtam neki azt is, hogy anyukájáék kicsit meg is nyugodnának, hogy így Évára kevesebb hárulna. De úgy látom, hogy nem fog engedni. Mit tanácsolsz, mit csináljak?”
Mondtam Péternek, hogy nem akarhatom meggyőzni Évát ebben a témában. Úgy gondolom, hogy ha valaki ennyire hárít, azt hagyni kell. Illetve nem az én dolgom, hogy meggyőzzem. Mondtam Péternek, hogy karácsony előtt már ne feszegesse a témát, koncentráljanak inkább az ünnepekre, aztán ha történik változás, keressenek bátran.
Pár nappal később pedig felhívott Kati néni, és elmondta, hogy ők a férjével nagyon szívesen vennék, ha hetente-kéthetente segítenék nekik, de sajnos ők ezt anyagilag nem engedhetik meg maguknak. Tudják, hogy a vőjük szívesen megrendelné tőlem a szolgáltatást, és az anyagiakba a másik lányuk is szívesen beszállna (ő távol lakik), de mit tegyenek, ha Éva ennyire nem akarja….. ők nem szeretnének ebből az egészből konfliktust. Megtudtam azt is, hogy az idős szülők még azt is elfogadnák, hogy Laci és a másik lányuk fizesse ki a KARONFOGVA díját, mivel tényleg féltik Évát, és megnyugtatná őket, ha kevesebb tennivaló nyomná a vállát.
Az ünnepek után második alkalommal is ellátogattam Feri bácsiékhoz. Kati nénivel patikába mentünk, utána pedig megmutatták nekem Feri bácsival a kertet. Megtudtam, hogy minden évben kisebb a konyhakert és nagyobb a füves terület, mert „a kilencven felé közeledve már nem bírjuk úgy a kerti munkát.”
Aztán Feri bácsiék kisebbik lánya is felkeresett telefonon, ő is elmondta, hogy teljesen tanácstalan Éva viszonyulása kapcsán. Ő már arra is gondolt, hogy megrendeli tőlem ő a szolgáltatást, megkötünk egy megállapodást, hogy heti négy órában együtt leszek a szüleivel, azt az időt azzal töltjük, amit Kati néni és Feri bácsi mondanak stb…… de ő is elakadt, mert ő sem szeretne konfliktust……
Ebben a történetben nem az a lényeg, hogy kötöttem-e megállapodást, vagy sem….
És nem szükséges pszichológiai mélységekbe sem tekinteni, mert anélkül is látható, hogy Éva „lelke” van a középpontban. Ő akar megtenni mindent! Annyira, hogy figyelmen kívül hagyja férje, húga törekvését és szülei akaratát is.
A történet megosztó. Van, aki érti Évát, és van, aki nem…
Látogassa meg honlapomat, tekintse meg szolgáltatásimat.
Érdeklődés esetén forduljon hozzám bizalommal a +36 30 374 0335 telefonszámon, vagy az aniko@karonfogva.hu email címen.
